Miért sötét az ég éjjel?

Ezt a kérdést a 19. századi csillagász Heinrich Wilhelm Olbers után Olbers-paradoxonként ismerjük. A problémát ő vetette fel, de a kérdés legalább a 16. századig nyúlik vissza. A lényeg: ha az univerzum végtelen, akkor végtelen számú csillagot kellene tartalmaznia. Ha ez így van bármilyen irányba is néznénk, tekintetünk mindenütt egy csillag felületébe ütközne. Bár a távolabbi csillagok halványabbnak tűnnének, mögöttük még több csillag ragyogna. Eszerint a az egész égnek olyan fényesnek kellene lennie, mint a nap felszíne, hiszen végtelen számú csillag összeadódott fénye lángolna rajta. Ez nyilván nincs így, de akkor miért is van sötét éjjel?
Akkor hát az univerzum vagy nem végtelenül nagy, vagy nem tartalmaz végtelen számú csillagot, vagy pedig nem végtelenülrégi. De melyik a helyes válasz? A 20.század legelején Lord Kelvin feltételezte, hogy a paradoxon megoldása : a vilégegyetem nem végtelenül öreg, így a távolabbi csillagok fényének még nem volt idejükelérni hozzánk. Eszerint az univerzum azn része, amelyet megfigyelhetünk - a láthoató univerzum - nem végtelen nagyságú, így nem lehet benn végtelen számú csillag sem. Ma már tudjuk, hogy ha a világmindenség végtelenül nagy lenne is, a csillagok nem születnek olyan gyorsan, és nem is élnek olyan sokáig, hogy megtölthessék fénnyel az egészet, így a paradoxon megoldódott.